Idézetek a gyászról

Gyásszal kapcsolatos idézetek gyűjteménye. Böngészd kedvedre az oldalakon található, gyászról szóló idézeteket és bölcs gondolatokat!


Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy “nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: – Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!… Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?… Amit nem lehet elmondani.

Forrás: Szeretetkönyv



A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.

The deep pain that is felt at the death of every friendly soul arises from the feeling that there is in every individual something which is inexpressible, peculiar to him alone, and is, therefore, absolutely and irretrievably lost.

Forrás: Parerga és paralipomena


Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számára. Akkor is, ha név szerint nem tudjuk, hogy ki készítette az első kenyeret, ki találta fel a betűt vagy az írást. Mindez hozzátartozik az életünkhöz, és nem a semmiből került elénk: ősi örökségeink ezek, amelyeket halottainktól, az egykori élőktől kaptunk.



A tegnapi nap a halottaké s az emlékezésé volt. A csendes temetők felékesültek. Az ősztől letarolt sírhalmokon melegítő világító mécsek égtek, koszorúk feküdtek. (…) Aztán, öregbedett az este, kialudtak a mécsek. Az emlékezők serege hazatért… Egy esztendeig ismét éjszaka lesz a temetőben.

Forrás: Szabadság című lap 1900. 11. 03.



Mindenki tudja, hogy az élet teljessége néma: a szépség éppoly szótalan, mint az öröm, a gyász éppoly elmondhatatlan, mint a szerelem. A végleges megértésnek nincs szüksége beszédre. A lényeg mindig az elbeszélhetetlenben van. Amikor az ember beszél, szegényít. És még ennél is több. Le parole sono fatte per mostrare quello che non si sa, mondja Dante. Minden beszéd negatív.

Forrás: A láthatatlan történet, Sziget





Álmodom még, hogy visszatér, és úgy, mint rég, velem lesz mindig. Hazug az álom, bármily szép. Ő nem jön már, s hiánya pusztít!

Forrás: részlet a Nyomorultak című musical – Álmodtam én egy álmot című dalából

Szövegíró: Miklós Tibor



Szomorú világ a miénk, a gyász senkit sem kerül el; a legkeservesebb kínokat azonban a fiatalság éli meg, mivel váratlanul jönnek rá erre. Az idősebbek már megtanultak számítani rá.

In this sad world of ours, sorrow comes to all; and, to the young, it comes with bitterest agony, because it takes them unawares. The older have learned to ever expect it.

Fanny McCullough-nak írott levél részlete (1862. 12. 23.)