Veszteséggel kapcsolatos idézetek

Veszteséggel kapcsolatos idézetek gyűjteménye. Böngészd kedvedre az oldalakon található, veszteségről szóló idézeteket és bölcs gondolatokat!




Mindenki veszít néha. Nem kapja meg, amit akar. Barátai, szerettei távoznak. Megbán korábbi döntéseket. Igyekszik, ahogy bír, mégis kudarcot vall. Nem a vesztés számít. Hanem a módja. Hogy mit kezd a vereségével.

Forrás: Futni, enni, élni


Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy “nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod: – Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!… Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?… Amit nem lehet elmondani.

Forrás: Szeretetkönyv





A mély gyász, amelyet egy szeretett lény halálakor érzünk, abból a megérzésből fakad, hogy minden egyénben rejlik valami leírhatatlan, valami, ami csak rá jellemző, és ezért teljességgel pótolhatatlan.

The deep pain that is felt at the death of every friendly soul arises from the feeling that there is in every individual something which is inexpressible, peculiar to him alone, and is, therefore, absolutely and irretrievably lost.

Forrás: Parerga és paralipomena


Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számára. Akkor is, ha név szerint nem tudjuk, hogy ki készítette az első kenyeret, ki találta fel a betűt vagy az írást. Mindez hozzátartozik az életünkhöz, és nem a semmiből került elénk: ősi örökségeink ezek, amelyeket halottainktól, az egykori élőktől kaptunk.





Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.

Forrás: A láthatatlan történet, Sziget