Emberismerettel kapcsolatos idézetek

Sokat elbírunk, de aztán egy egészen apró teher alatt összeroppanunk.

Az emberek őrültnek tettetik magukat, hogy azt csinálhassák, amit akarnak.

A Vadulós Autós nevű állatfaj többsége az amerikai bölény és az ámokfutó indiai elefánt kereszteződéséből származik. Arról lehet megismerni őket, hogy négy kerék van alattuk, és két dögkeselyű felettük. Nagyon hasonlítanak az emberre, de ha autóban ülnek, akkor nincs fülük, csak szájuk. Olyankor a szájukkal ugyanúgy beszélnek, mint mi, de velünk ellentétben csak néhány szót ismernek a magyar nyelvből. Mondataik elsősorban b vagy k betűvel kezdődnek és felkiáltójellel végződnek.

Ha az ember külső és belső démonaitól – a háborúktól, a testi-lelki nyavalyáktól, az értelem terheitől – nem próbálna megszabadulni, saját halálos ítéletét írná alá.

Nem születhetnek zsenik és szentek, ha nem léteznek a normát messze túllépő emberek, és nem látom be, milyen jogon kíván a normákat csak az egyik irányba túllépő egyéneket. Valamiféle szimmetriának lennie kell.

Ne feledd, hogy mindenki, akit megismersz, fél valamitől, szeret valamit és elvesztett már valamit.

Remember that everyone you meet is afraid of something, loves something and has lost something.

Fontos és közismert tény, hogy a látszat olykor csal. Például a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél – pontosan a fenti okok miatt.

Forrás: Galaxis Útikalauz stopposoknak

Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol.

Mindig menekültem az erőszak elől, ahelyett, hogy felé futottam volna. Ilyen a természetünk. Már az ősemberek mellkasában is dárdahegyeket találtak.

A becsvágyóknak, akik sosem elégszenek meg az élet áldásával és a világ szépségeivel, az a kényszerű büntetésük, hogy sosem érthetik meg az életet és érzéketlenek maradnak a mindenség javaival és szépségével szemben.

Maga fél megváltozni. Inkább képzeli, hogy elmenekülhet, ahelyett, hogy megpróbálná. Mert ha kudarcot vall, semmije sem marad. Ezért feladja valami valódinak az esélyét, hogy a reménybe csimpaszkodjon. A remény meg… csak a nyápicoknak való.

Nem alszik mindenki, akinek csukva van a szeme. És nem lát minden nyitott szemű ember.

Azonban az ember nagyon szomorú állat, akinek akkor is muszáj néha szeretni, amikor nincs kedve hozzá.

Forrás: Mihályi Rozália csókja című novella

Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle.

Az igazi

Húszévesen az akarat uralkodik rajtunk, harmincévesen az ész, negyvenévesen pedig a megfontolás.

At twenty years of age the will reigns; at thirty, the wit; and at forty, the judgment.