Emlékezéssel kapcsolatos idézetek

Senkit sem törölhetünk ki szívünkből anélkül, hogy helyén – ahol neve állott – egy sötét folt ne maradna vissza.

Jaj, ezek a könnyek. Nem tudott tenni ellenük semmit. Csak jöttek valahonnan nagyon mélyről, jöttek, jöttek az emlékek nyomán, elöntötték a szemét és elhomályosították a sorokat.

Mikor kisbaba voltam, Mama a polgárháború nagy hőséről, Nathan Bedford Forrest tábornokról nevezett el. Azt mondta, a szeg végéről rokonságban vagyunk vele. Na és a tábornok arról híres, hogy ő alapította azt a Ku-Klux-Klán nevű klubot. A tagok fölvették a ruháikat meg a lepedőjüket rá és úgy járkáltak, mint a szellemek, vagy kísértetek, vagy micsodák volnának. Még a lovukra is lepedőt húztak, úgy vágtattak mindenfelé. Elég az hozzá, hogy innét való a nevem: Forrest Gump. Mama azt mondta, hogy a Forrest név arra emlékeztessen, hogy mindenki csinál néha olyasmit, szóval olyat, aminek nincs értelme.

Ha az ember megszúrja az ujját és az vérezni kezd, akkor a szervezetünk azonnal kitermel olyan anyagokat, amik a vérzést elállítják, s a sebet begyógyítják. Másnap már nem érzünk belőle semmit. Na most a lelki sebeinkkel is így vagyunk, sőt tulajdonképpen még cifrábban. Mert nemcsak hogy begyógyulnak azok a sérelmek, bukások, balszerencsék, pofonok emlékei, amelyeket elszenvedtünk az életben, hanem működik bennünk, a szervezetünkben valamilyen megszépítő indulat, valamilyen olyan erő, ami átkölti a rajtunk esett szégyent, vagy azt a kudarcot, amit vallottunk.

Forrás: Egyperces levelek