Szerelmes idézetek

Anyukám mondta, hogy arról fogom megtudni, mikor szeretek igazán, ha viszket a bal sarkam. És viszket. Úgyhogy biztosan te vagy az igazi.

Megváltó szerelem

Óh mennyire szeretlek téged, ki szóra bírtad egyaránt a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő fondor magányt s a mindenséget.

Óda

Ez itt a magányosság erdeje. Itt én vagyok csak, én és valaki, valaki, akit nem ismerek, és akiről még tudnom sem szabad: Bár jobban szeretem, mint magamat.

Van, ki gyönyörű. Van, kin észre kell venni. S van, ki attól szép, hogy hasonlít egy csúfra, akit szeretek.

Túlcsorduló haiku: A szépségről

Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök.

Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok. Végre megértett és viszonozta pillantásomat – minden pillantások legédesebbikével. Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb lettem, és beljebb húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme, és mert képzelt tévedése zavarba ejtette, igyekezett anyját távozásra rábeszélni. Szeszélyes viselkedésemmel szívtelen kalandor hírébe keveredtem: én tudom csak milyen méltatlanul.

Szellőcske volnék, nem lenne tilos szépséged körül lengeni nékem. – Mily gyöngéd, lágy, bús, hízelgő, kéjes, vágyó, forró, esengő szél volna az! – Ó, drága szépem!

Az epedő

Én én vagyok magamnak, s neked én te vagyok. S te én vagy magadnak. Két külön hatalom. S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom.

Előhang egy monodrámához

Nem beszélhetek róla úgy, hogy magamról ne szóljak. Önzőn hangzik; valójában ez az összetartozás a szeretet. Sosem éreztem ehhez mérhetőt, s biztosan tudom, többé nem is fogok, egyszerűen azért, mert fokozhatatlan: máris olyan vakító, hogy már-már fáj. Érzelmeim rokonai az ölelés érzéseinek: az elviselhetőség határáig szépségesek, mígnem felrobbanva megsemmisülnek és újraélednek: még szebbként. Nem látványos varázslat, nem másoknak szól, bennünk tündököl.

Álomhajsza

Tanúm legyen a Föld, az ég s a tenger, a sok madár, a Hold s minden ember, Neked adom a szívemet, senki másnak, mellé pedig az életem ráadásnak!

Ha barát kell, a legjobb leszek. Ha magányra vágysz, én a csönd leszek. És ember leszek, mert emberre vágysz: ki szeret, ki elfogad, s kit igaznak látsz.

Valahányszor hideg keze megérintett, a szívem mindig meglódult. Két ilyen alkalommal láttam valamit az arcán, ami arra vallott, hogy képes meghallani a szívverésemet.

Én sem volnék, ha nem volnál, ha te hozzám nem hajolnál, te sem volnál, ha nem volnék, ha én hozzád nem hajolnék.

Forrás: Két nyárfa

Nézd, kedvesem, nézd, a nap még le sem mene, mégis már javában szól a filemile. De hiszen ez nem is madár danolása, hanem csókjaidnak el-elcsattanása. Mint szelíd tavaszi eső a rónára, ugy hulldogál csókod ajkamra, orcámra, mindenik cseppjéből egy-egy virág terem… Csókzáporos tavasz!… Virágos szerelem!…

Ilyen óriást, mint…

Lehet, hogy az egész irántad érzett szerelmem nem egyéb rögeszménél… de mert hiszek ebben a rögeszmében, igaz a szerelem. Te vagy az élet szimbóluma, azzá váltál, és amíg te nem vagy az enyém, addig semmi sem az enyém az életből.