Nőkkel kapcsolatos idézetek

Nőkkel kapcsolatos idézetek gyűjteménye. Böngészd kedvedre az oldalakon található, nőkről szóló idézeteket és bölcs gondolatokat!


Párkapcsolatban élő lányok ezrei rettegnek nap mint nap a szakítástól. (…) Aztán eljön a nagy nap. Megkapják a kulcsot, és végre lakó nélkül marad a szívük. Persze a kapcsolatfüggők gyorsan túladnak rajta… Akik pedig nem, azok megtartják maguknak. Jó erősen a markukba zárják, és meggondolják, hogy legközelebb kinek adják oda. Mérlegelnek, mielőtt újra megkockáztatnák azt, hogy rossz kezekbe kerüljön a kulcs. Olyan kezébe, aki nem becsüli azt eléggé.

Forrás: Tejszínhab nélkül



A nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A nő – még a legérzékibb nő is – a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör – egy nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás, az „egész testében”, hanem az egész lelkében. Minden olyan ölelés, mely csakis az „erogén zónák” ingerlésén alapul, kevés neki. Egy nő „erogén zónája”: a lelke.

Forrás: Szeretetkönyv





Tudom, mi jár a fejükben. Azt hiszik, hogy ez a csinos, pici kislány majd boldoggá teszi őket, megkönnyíti az életüket. De valahányszor ilyet látok, legszívesebben azt mondanám nekik: Sok szerencsét, öregem! Ugyanúgy egy nővel lesz dolgod, te pedig még mindig férfiból vagy. Ugyanúgy két emberi lény kapcsolatáról van szó, tehát elkerülhetetlenül tele lesz gonddal.

Forrás: Ízek, imák, szerelmek







Mire te nagy, széles csípőjű, Éva keblű nő leszel, én már szépen megöregedtem. Elmehetsz, elhagyhatsz, de addig vezetlek és gondodat viselem. Majd szeretni fogsz, mellém húzódol hideg téli estéken és én mesélek neked hosszan, tanulságosan. Vigyázni fogok reád, mint egy cserép különös növényre, a napra teszlek, megöntöztetlek az esővel, kiművellek és megtanítlak arra, hogyan légy jó nő, mert a többi úgy sem ér semmit.

Bukfenc