A fájdalom sokféleképpen jelentkezik. Egy kis szúrás, vagy égető érzés, a váratlan fájdalom, a mindennapok szokványos fájdalmai. És ott van az a fájdalom, amit nem nyelünk le, az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom, feledteti a világ többi dolgát. A végén csak arra gondolunk, mennyire fáj, ami történt. Hogy, hogy kezeljük a fájdalmat, az rajtunk áll: érzéstelenítünk, elhessegetjük, felvállaljuk, letagadjuk, de néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergődünk rajta.

-

Eljön egy pont az életünkben, amikor hivatalosan felnőtté válunk. Elég idősek leszünk, hogy szavazzunk, igyunk és más felnőttes dolgokban vegyünk részt. Hirtelen elvárják, hogy felelősségteljesek legyünk. Komolyak, felnőttek. Megnövünk, megöregszünk, de felnövünk-e valaha is? Valahogy felnövünk, családunk lesz, férjhez megyünk, elválunk, de többnyire ugyanazok a problémáink, mint tizenöt évesen. Mindegy, mennyit növünk vagy öregszünk, akkor is örökké botladozunk, örökké keresgélünk.

-

Egy bölcs ember egyszer azt mondta, bármit megkaphatsz az életben, ha minden mást feláldozol érte. Ezt úgy értette, hogy mindennek megvan a maga ára, így mielőtt csatába szállsz, jó, ha átgondolod, mit vagy hajlandó veszíteni. (…) A legnagyobb áldozatok azok, amiket nem látunk előre. Van, hogy nincs időnk terveket gyártani, döntést hozni, vagy felmérni az esetleges veszteséget. Mikor ez történik, mikor a csata választ minket és nem fordítva, akkor kiderülhet, hogy az áldozat nagyobb, mint amit el tudunk viselni.

-