Karinthy Frigyes idézetek


Karinthy Frigyes

Karinthy Frigyes

Magyar író, költő, műfordító

(1887. 06. 25. – 1938. 08. 29.)


Én annyit sírtam már, ó, de unom! Kimarta szívem a könny, mint vén, erezett, rossz régi rezet zöld rozsda, lusta közöny. Ott sírtam, hol senki se látott, piszkos, züllött helyeken, mert gyűlölöm én a gyáva pityergést, utálom s émelyedem.

Részlet a Halott című versből



Smucig ember: Én, ha valakinek ígérek valamit, meg is tartom. Ha pénzt ígérek, azt is megtartom. Megtartom magamnak. A pénzt.

Forrás: Karinthy Frigyes notesze



Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek. Próbáltam súgni, szájon és fülön, mindnyájatoknak, egyenként, külön. A titkot, ami úgyis egyremegy s amit nem tudhat más, csak egy meg egy. A titkot, amiért egykor titokban világrajöttem vérben és mocsokban, a szót, a titkot, a piciny csodát, hogy megkeressem azt a másikat s fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek – Előszó című vers (részlet)







Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak és sokszor jobb lett volna lenni rossznak, mert álom a bűn és álom a jóság, de minden álomnál több a valóság, hogy itt vagyok már és még itt vagyok s tanuskodom a napról, hogy ragyog. Én isten nem vagyok s nem egy világ, se északfény, se áloévirág. Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, mégis a legtöbb: ember, aki él, mindenkinek rokona, ismerőse, mindenkinek utódja, őse.

Nem mondhatom el senkinek – Előszó című vers (részlet)