Idézetek az elmúlt szerelemről

Érezhetném úgy, hogy az élet igazságtalan volt velem, mert elvette tőlem azt, ami a legfontosabb: a szerelmet. De más nők is léteznek, és minden szerelmi bánat elmúlik egyszer.

Megérint, hogy itt vagy és úgy teszek, mintha másvalaki volnál és én se én, hanem az a másik lennék, aki nincs itt, akit nem érdekelsz. Már nem akarom megsimogatni a fejed, megnyugtatón és forrón és kinevethetően és banálisan. Nem akarom a szemedet nézni, amíg könnybe lábadok, nem akarlak megcsókolni és nem akarom, hogy megcsókolj. De mosolygok is Rád, és nem kerüllek el, szóba elegyedünk, beszéljük ostobán a semmit. Hétköznapi leszek Veled. Nem vagyunk ünnep többé, kár, hogy egyetlen percre se voltunk.

Amikor egy szerelem véget ér, a gyenge sír, a gyakorlatias rögtön keres egy másik szerelmet, de a bölcsnek már van egy tartalékban.

Tényleg, mintha valaki meghalt volna – én magam. Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el – ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon, de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat – azt az életet, amit választottam.

Most már egyéb nincs hátra, mint őt felejteni. Ki innen, ki szivemből, emlékem kincsei! Hajós vagyok, ki vészkor mindent tengerbe vét, hogy az üres hajóban megmentse életét.

De miért is gondolok rá?…

Könnyű legyen emlékem, mint az illat, mely egekig száll és legyen örök, amíg szívemből máglyarózsák nyílnak s feláldozott szerelmem füstölög.

Szelid, búcsúzó asszony

Miért ragaszkodunk még úgy a csomagunkhoz akkor is, mikor kétségbeesve próbálunk továbblépni? Mert mindannyian tudjuk jól, hogy megeshet: túl hamar engedjük el.

Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epekedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, és megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.

Alig fél méternyire álltunk egymástól, és mégis, mintha ezer mérföldnél is szélesebb szakadék tátongott volna közöttünk. Néha hiába gyalogolsz napokon, órákon át, még ezt a félméternyi távolságot sem tudod leküzdeni, mert vannak olyan szakadékok, amiket csak agymódosítással lehetne átugrani. Azaz sehogy. Csak álltunk hát a kettőnk közt kavargó értetlenség-, fájdalom- és szerelemkatyvasz felett.

Sajnos soha senkit nem gyűlölünk annyira, mint azt, akit valaha szerettünk.

Nem fűzött össze bennünket barátság, és karom éjjel mégis átkarolt. S mikor már bebújtunk a közös ágyba, messzebb voltunk egymástól, mint a hold.

Ha valaki elment, ne hívd többé vissza, a megsárgult emlék nem lesz többé tiszta. Ha valaki elment, és el tudott menni, nehezen akarva, de el kell feledni.

Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?

Ehhez semmi nem hasonlíthat, nincsenek kétségeim. A sajnálkozások és hibák már csak emlékek. Ki tudhatta előre, hogy az édes keserű is lehet?

Nothing compares, no worries or cares. Regrets and mistakes, they’re memories made. Who would have known how bittersweet this would taste?

Someone Like You

Nem tudtam elképzelni, hogy elhagyjam, ám azt sem, hogy vele maradjak. Nem akartam bántani senkit és semmit. Csak csendesen ki akartam osonni a hátsó kapun, mindenféle ceremónia és következmény nélkül, hogy aztán meg se álljak az óceán túlsó partjáig.

Forrás: Ízek, imák, szerelmek