Barátaim egyenkint elhagytak, akikkel jót tettem, megtagadtak; akiket szerettem, nem szeretnek, akikért ragyogtam, eltemetnek. Ami betűt ágam irt a porba, a tavasz sárvize elsodorja.
Ősz és tavasz között
Szomorúsággal kapcsolatos idézetek
Szomorúsággal kapcsolatos idézetek gyűjteménye. Böngészd kedvedre az oldalakon található, szomorúságról szóló idézeteket és bölcs gondolatokat!
Minden, amiben hittünk, oda-van, oda-van, oda-van és szerencsés és boldog, ki csak önmagáért boldogtalan. Mert minden odavan, minden, amiben hittünk, zászlók, kiket ormokra vittünk, ma minden odavan s boldog, aki boldogtalan.
Dal a boldogtalanságról
A magamfajta ember a csókot azért hajszolja, hogy a szomorúságból szabaduljon.
Forrás: Mihályi Rozália csókja című novella
A legszörnyűbb szegénység a magány és az érzés, hogy senki sem szeret minket.
The most terrible poverty is loneliness and the feeling of being unloved.
Megyek utamon némán, csendesen s merengek édesbús emlékeden; Lábam a sápadt avart zörgeti, szemem el nem sírt könnyel van teli.
Őszi dal
Magány az éjjelem, a nappalom, örökös, rémes, nyomasztó magány. Az élvező világnak milliónyi hazug, vagy igaz üdve közepett – Úgy állok lelkem néma bánatával, olyan egyedül, olyan társtalan, mint észak sivatag ködében a határtalan tenger egy magányos, széltől simára metszett orma áll. Hiába érzem, hogy a jégbilincsek élő, meleg tagokra kulcsolódnak, hiába hangzik fel a mélyből szívemnek vészharang verése: E zord vizektől átszegett magánynak csak bús zajlása, de visszhangja nincs.
Egyedül
Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.
Emberek, ha boldogtalanok vagytok, vigasztaljon benneteket, hogy én is boldogtalan voltam.
S bús lelkem az árnyékból, mely padlómon szétfolyva jár, nem szabadul – Soha már!
Fázom s lomhán megülök a kályha mellé bújtan, hát ma se sikerültél: szent életöröm? Sírnék, s ökölbe görbül tehetetlen az ujjam, s tenyerem húsát vájja a kinlódó köröm.
Téli verőfény
Fáraszt, hogy mégis hiába ömölt fejemre a perc lágy, szirupos árja, a koponyám: kerek, fanyar gyümölcs, magányom mégis csonthéjába zárja. Kemény vagyok és omló por vagyok, nem olvadok és nem köt semmi sem, ketten vagyunk, mikor magam vagyok, a lelkem szikla, testem végtelen.
Forrás: részlet az Alázat című versből
Tele vágyakkal zokog a lelkem szerető szívre sohase leltem, zokog a lelkem. Keresek Valakit s nem tudom, ki az? A percek robognak, tűnik a Tavasz s nem tudom, ki az.
Keresek valakit
Mindig reménytelen volt a szerelmem, mindig hívtak a nagy, a kék hegyek, mindig csillaghonvágy égett szívemben, mindig hűtlen voltam, mindig beteg, mindig kellettek eléretlen rózsák, örök talányok, édes szomorúság.
Forrás: részlet a Mindig… című versből
A világ valóban csupa veszedelem, és sok a sötét hely; de sok minden akad, ami szép, s bár a szépség ma mindenütt szomorúsággal keveredik, attól a szép még csak szebb lesz.
Forrás: A Gyűrűk Ura
Ha a vidámság ragadós, vajon nem ragadós-e a szomorúság is? S van-e jogom hozzá, hogy átadjam?
Forrás: Minden másképp van (Ötvenkét vasárnap)