Szomorúsággal kapcsolatos idézetek

Jusson eszedbe, hogy mennyivel többet szenvedsz a dühtől és bánattól, melyet bizonyos dolgok okoznak, mint maguktól a kiváltó okoktól.

Csendben nézem ezt az egyre torzabb világot. A hiénákat, a hitvány keselyűket. Az esendőket, a paráználkodókat. A kesergőket. Bolond voltam, mikor álmaimról meséltem. Ellopják vagy összetörik őket. Vagy ellopják és utána törik össze.

Gipsz égbolt

Az életemet elhibáztam, rossz szögletet mértem falán, törölhetetlen drága vásznam terhes színekkel mázolám: emlékből raktam össze rőzsét, múltból máglyát jövőm alá, s tegnap tüzére holnap hősét, magamat dobtam égni rá. Ah, mennyi szépre, mennyi jóra lett volna bennem késve mersz! De hasztalan töpreng az óra, ha ihletet nem ád a perc. Az órák és évek kövéből nehéz kriptát emeltem én: az évek falának tövéből nem költ föl többet több remény.

Részlet Az életemet elhibáztam című versből

Nem foghatunk rá minden sérülést egy dologra. Ami bánt minket, az halmozódik, folyamatosan történik. Egyik pofon után a másikat nyeljük le. Sokk után sokk, fájdalmas ütés után ütés jön. De akkor is, még ha pontosan tudjuk is, hogy jutottunk oda, az sem jelenti, hogy helyre tudjuk hozni. Nem gyógyíthatsz meg minden sebet, és ez rendben van. Hinnem kell, hogy ez így van jól. El kell hinnem, hogy még ha valamit – úgy tűnik – nem is lehet helyrehozni, nem jelenti, hogy tönkrement.

Szomorú világ a miénk, a gyász senkit sem kerül el; a legkeservesebb kínokat azonban a fiatalság éli meg, mivel váratlanul jönnek rá erre. Az idősebbek már megtanultak számítani rá.

In this sad world of ours, sorrow comes to all; and, to the young, it comes with bitterest agony, because it takes them unawares. The older have learned to ever expect it.

Fanny McCullough-nak írott levél részlete (1862. 12. 23.)

Magányosnak születtem, baráttalan vagyok, így lettem, ami lettem, mindentől elhagyott, mindég a szenvedésre vitézül vívni kész: magányosság vitéze, magam ellen vitéz, barangoló borongó, ki bamba bún borong, borzongó bús bolyongó, baráttalan bolond.

Egy szomorú vers

Az az ember, aki miatt ilyen szomorúság tükröződik a szemedben, vagy mindent megér, vagy egy ócska petákot sem.

A smaragd nyakék felragyog

Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk.

A jó mindenkor elkésve jön, mindig későn készül el, amikor az ember már örülni sem tud neki istenigazában.

A Buddenbrook ház

Ha valamilyen külső ok miatt szomorú vagy, a fájdalom nem magának a dolognak a következménye, hanem annak, ahogyan az adott dolgot értékeled; ezt az értékelést pedig hatalmadban áll visszavonni bármely pillanatban.

A mámor csöndes éjjelében háborgó lelkem már pihenni kezd és lassan, lassan, csaknem észrevétlen reám borul a virradatlan est. Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, ami még nemrég lelkemig hatott; Mi lett belőlem? Emberek közt járó, el nem siratott, bús élő halott.

Temetetlenül

Amikor szenved az ember, jobb, ha elfogadja, hogy szenved, hiszen a szenvedés attól még nem fog elmúlni, hogy nem vesz róla tudomást.

Forrás: A Zahir

Nincs szomorúbb dolog a világon, mint ha el kell válnunk szeretteinktől. Az ember olyan elveszettnek érzi magát.

Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom. Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön szárítottam. Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam.

Talán eltűnök hirtelen…

A múltban is voltak boldog és szomorú emberek, ma is vannak, és a jövőben is lesznek. Ez így van rendjén. Nincs recept. Ez ettől boldog, a másik amattól. Talán azért vagyunk szomorúak, hogy várhassuk, elmúlik a szomorúság.