Amíg őriz a szemed, amíg lehunyt szemmel látsz, lehet elmegyek, de itt leszek, a lábnyomomban jársz. Amíg érez a kezed, amíg néha még rám vársz, egy mozdulatban egyszer majd újra megtalálsz. Nézd itt az arcodon, egy csepp, hogy eltévedt! Sose bánd, ne szégyelld! Egy cseppnyi bánat ébredt ma értem és érted.

-

Ami bennem lélek, veletek megy; ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik; s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.

-

Mélyen a vaksötétben, holtan, de mégis ébren, magányom börtönében, rátok még jól emlékszem, mindnyájan körbeálltok, tudom, soha nem sajnáltatok. Intek, de nem látjátok, sírok, de nem halljátok, szólok, de nem figyeltek, kérdezek, nem feleltek. Mindnyájan körbeálltok, tudom, soha nem sajnáltatok. Most mindent itt hagyok, nem kell, hogy sírjatok, a könny már nem segít, nem segít.

-

Mondanom illene valami szépet, de mindjárt indul a gép. Holnap már mindent bánok. Kerestek majd, de nem találtok. Holnap már Úton leszek. Aludj csak, én, fel nem ébresztelek.

-