Szerettem, nagyon szerettem valakit. Egy magyart. A neve… mindegy. Az az ember nem ismert, nem tudta, ki vagyok, nem érezte meg, hogy szeretem, nem hitt bennem, boszorkánynak csúfolt ő is. Bántott, vagy ami még gyötrőbb volt, nem törődött velem. De amikor megcsókolt, elaléltam a boldogságtól, és azt éreztem, hogy egy isten ereszkedik le hozzám. (…) Ma is szeretem azt az embert, és hat év óta, soha egy pillanatra sem tudtam megszabadulni az emlékétől.