Idézetek a múltról

Múlttal kapcsolatos idézetek gyűjteménye. Böngészd kedvedre az oldalakon található, múltról szóló idézeteket és bölcs gondolatokat!










Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna. Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról. Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…

Részlet a szerző Menjünk vissza Ázsiába című írásából – Nagyváradi Napló 1902. 01. 31.





Hóhérok az eleven vágyak, átok a legszebb jelen is: Elhagylak, mert nagyon kívánlak. Testedet, a kéjekre gyúltat, hadd lássam mindig hódítón, Illatos vánkosán a múltnak. Meg akarlak tartani téged, ezért választom őrödül a megszépítő messzeséget. Maradjon meg az én nagy álmom egy asszonyról, aki szeret, s akire én örökre vágyom.

Meg akarlak tartani


Mi a legviccesebb az emberben? (…) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.