Titkok illata fénylett


Titkok illata fénylett hajadban s béke égi csendje, és jó volt élni, mint ahogy soha, s a fényt szemem beitta a szívembe: Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te, vagy áldott csipkebokor drága tested, melyben egy isten szállt a földre le, s lombjából felém az ő lelke reszket? Igézve álltam, soká, csöndesen, és percek mentek, ezredévek jöttek – egyszerre csak megfogtad a kezem, s alélt pilláim lassan felvetődtek, és éreztem: szívembe visszatér és zuhogó, mély zenével ered meg, mint zsibbadt erek útjain a vér, a földi érzés: mennyire szeretlek!

Forrás: részlet az Esti sugárkoszorú című versből