Az első súgás, az „ős-súgás” nem az volt, hogy „Higgyél bennem!” – ezt csak a libasor végén mondjuk, mint a mákos tésztát -, hanem az, hogy: „Maradj hűséges hozzám! Ne felejts el, soha! Egy követ adok a kezedbe. Őrizd meg, és emlékezz arra, amit az utad elején a füledbe súgtam. Ne feledkezz el magadról, mert Én benned élek! És ne feledkezz meg a színes kövecskéről, amit a kezedbe nyomtam, s ami csakis a tiéd. Tőlem kaptad, a Teremtődtől, hogy emlékezz rám! S hogy mindig tudd, hogy ki vagy. Bele van írva az üzenetem: ugyanaz, amit a füledbe súgtam! Varázshatalmam titkos jelmondata. Csak akkor érted, hogy mi az, ha emlékszel Rám. Azért adtam követ, mert az nem romlik el soha. Az idő nem fog rajta, a rozsda nem emészti, a hazugság nem oldja. Ez a te tiszta, romolhatatlan lényed. Az igazi valód. Szorítsd, és őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő ott van a tenyeredben, s megment téged minden bajtól és veszedelemtől. Ha nem felejted el, hogy mi van beleírva.