Ünnepekkel kapcsolatos idézetek

Ünnepekkel kapcsolatos idézetek gyűjteménye. Böngészd kedvedre az oldalakon található, ünnepekről szóló idézeteket és bölcs gondolatokat!

S kacsintok mégis én, mert tudom, minden hiába, nem vénülünk mi már, mert ügyetlen volt a bába, megnyomta egy kényeske helyen akkor fejünk s ez felment minket attól, hogy felnőttek legyünk s bár minden évvel munkád tudósi becse nő, én mégis így köszöntlek: szerbusz, te csecsemő!

Hiába lépdelsz egyre…



Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt – meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.



Természete az már az emberfiának, minden jót kívánni felebarátjának; Vagy ha nem is mindég – egyszer esztendőben, ha érzelme nem fér a teli bendőben. Azért találták fel, – emeljünk kalapot! – Régi bölcs atyáink hajdan a névnapot: Másképp a szeretet közülünk kihalna; Másképp a halandó, nem lévén alkalma, sohasem óhajtaná embertársa javát, – És akkor az élet nem érne egy kovát.

Köszöntő vers




Vannak nők, akik állandóan szolgálnak: egy férfit, egy családot, egy zárdát, egy gyermeket szolgálnak. Ezek a nők csendesek. Mindazt, ami az életben nélkülözhetetlen, amit “valakinek el kell végezni”, ők végzik. Munkájuk zajtalan. Nem alakítanak egyesületeket: pelenkát mosnak, vagy a szárítókamrában, forró levegőben vasalnak, augusztusban, amikor a bőr kipállik, a gyümölcs aszalt lesz a fákon, a kutyák az ágy alá bújnak.



Karácsony csenget a szörnyű télben alig hallom csengését. Sárga arcokat látok a hóverésben s koldus kezeket reszketni, ujjaikon kékül gyűrűk nyoma, s torkomat fojtja az ünnepek kalácsa. Nézd ezt a kort, amelynek legnagyobb s elérhetetlen éden-álma, hogy enni legyen kinek-kinek elég!

A felnőtt karácsony



Otthon leszek karácsonyra, számíthatsz rám. Kérlek, legyen hó és fagyöngy és ajándékok a fa alatt. A szenteste megtalál engem ahol a szeretet fénye ragyog. Otthon leszek karácsonyra, ha csak álmaimban is.

I’ll be home for Christmas, You can count on me. Please have snow and mistletoe and presents under the tree. Christmas Eve will find me where the love-light gleams. I’ll be home for Christmas if only in my dreams.

I’ll Be Home for Christmas



Valaki egy széket tolt oda, és ő leült a székre. És arra gondolt: le kellene festeni mamikát. És arra gondolt: lefestettem az életben száz és száz asszonyt, de mamikát soha. Miért? Miért, hogy éppen a legkedvesebbet, a legszebbet nem? Miért? Az ember annyi mindenre gondol az életben, csak arra nem, ami fontos. Az ember képeket fest, mindenről, mindenkiről, csak éppen arról nem, aki a legtöbb, aki a legfontosabb, aki a legszebb. Miért?