Dicsőült arccal nézem az időket, nem félve, hogy majd vészük eltemet, mert bármily sors és bárhová sodorjon: velem lesz mindig a te szellemed. Érzem ragyogó szárnya lendülését, ahogy megérint, rám hull, elborít, és látom, ahogy glóriába vonja tavaszom egét, éltem álmait! Nem, nem akarom tudni, hogy ki voltam és mivé lettem volna nélküled! Amit vesztettem s szenvedtem: csekélység! Csak hogy téged, téged megnyertelek! Most már jöhet az idők zivatarja és reánk törhet, zúghat irigy vésze: egymást ölelve, mosolyogjuk mérgét s virágot szórunk haragos szemébe.

Részelt a Ragyogó napokban című versből

Endrődi Sándor

Endrődi Sándor

Magyar költő, író
(1850. 01. 16. - 1920. 11. 07.)