Igazából nem is kéne itt lennünk! De itt vagyunk. Olyan ez, mint a nagy regényekben, Frodó úr, amikre mindenki emlékszik. Mind teli voltak sötétséggel és veszéllyel, és néha még a végüket sem akartuk tudni, mert boldogan semmiképpen sem végződhettek. Hogy lehetne a világ újra olyan, mint volt, ha ennyi szörnyűség történt közben? De végül is ez csak egy múló dolog. Ez a sötétség. Még a sötétségnek is el kell múlnia, új nap virrad majd fel! És ha egyszer kisüt a nap, annál tisztábban fog ragyogni. Az ember azokra a történetekre emlékszik, amik jelentettek valamit, még ha túl kicsi is volt hozzá, hogy megértse, miért. De azt hiszem, Frodó úr, én igenis értem, most már tudom! E történetek szereplői gyakran visszafordulhattak volna, de nem tették. Továbbmentek, mert volt mibe kapaszkodniuk. (…) Akad még jó ebben a világban, Frodó úr, amiért érdemes küzdeni.

-

A fiatalság csupa fény és napsugár, csupa tavasz és kezdő nyár. Nézd meg a fakadó rügyet, a nyíló bimbót, ez a fiatalság; az emberi lélek tele örömmel, életkedvvel, tele ábránddal, tele reménységgel. Az emberi lélek ártatlan és romlatlan, örül a létnek, nem tudja még, mi a szenvedés, mi a csalódás, a lelke még nem kopott, nincs összezúzva, de friss, egészséges és hajlékony. Boldogan fog lepkét, csókol virágot, gyönyörködik az ég kékjében, a felhők játékában, a madár dalában. Lelke tele van vággyal, reménnyel, élni akarással, lelkét szép eszmék, nagy célok hevítik, az örökkévalóságra gondol. Minden ifjú előtt nyitva áll az élet.

-